Komp vagy híd? Ady és a 21. század magyarsága

Mit jelent magyarnak lenni?

A magyarság ezredéves, egyetemes sorsát egyetlen szó, egyetlen hangalak határozta meg: választás. Választás pártok között, választás eszmék között, választás lehetséges utak között. Történelmünk legkorábbi szakaszát is a választás határozta meg. Nyugat és Kelet harcából a Nyugat került ki győztesen. Ezer év távlatából mégis úgy tűnik, István király országa örök feszültségben él. A benne és körülötte tomboló ellentéteket tíz évszázad sem tudta elsimítani.

Ady Endre Az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című művében Kelet és Nyugat partjai között sodródó "komp-országnak" nevezi hazánkat, s keményen fogalmazza meg a kirtikát:  Magyarország szívesebben tart Kelet felé, s a Kelet "visszafelé" van, üvöltő törzsfők és barbár táltosok világa felé. Egy világháború küszöbén, egy nem független országban, egy kiszámíthatatlan rendszerben Ady pesszimizmusa teljesen érthető. Hiszen ő, "Góg és Magóg fia", látta Párizs pezsgő kutúrális életét, ismerte a korszak irányadó irodalmi áramlatait és a nyugati fejlődés összes előnyét, de "föl-föl dobott kő"-ként mindig visszatért az országba, ahol a Nyugat valósága legfeljebb színes utópia volt.

De vajon van-e Ady szavainak aktualitása a 21. század Magyarországában, ahol már ott lengenek a fejlődés jelképei, a csillagos-kék zászlók? Vajon inkább tartozunk-e most a Nyugathoz, mit száz évvel ezelőtt, s vajon a Duna kompjain kívül sikerült-e az ország hajóját is biztos hídra cserélni?

Elég csupán az utcára lépni, s láthatjuk: nem. A magyar nemzetnek 2008-ban sem sikerült kiegyeznie - önmagával. Az üvöltő táltosok, a múlt hátráltató erői ugyanúgy közöttünk járnak, mint Ady idejében. Volt persze váltás, választás, felzárkózás, de volt kicsinyesség, kapzsiság, önhittség is, s ahogyan voltunk listavezetők, ugyanúgy kullogtunk máskor a sor végén. A nemzet pedig fáradni látszik, a hite a felemelkedésben,  a megállapodásban, de legfőképpen önmagában lassan megtörik. Hiszen hazánk komp-léte talán éppen abban áll, hogy ezer év óta képtelen definiálni önmagát.

Ezer kárpát-medencei esztendőnk alatt megszoktuk, hogy mindig két válaszút létezik, hogy csupán tézis és antitézis van, s a szintézis lehetetlen. Pedig ha a komp híddá alakul, csupán minősége változik meg. Nem tartozik jobban sem egyik, sem másik parthoz, vagy ellenkezőleg: ugyanúgy tartozik mindkettőhöz.

Magyarország, már földrajzi helyzetéből következően sem lehet csupán keleti, vagy nyugati, fölösleges tehát a két égtáj között választani. Fontosabb lenne szilárd alapra helyezkedni, hídként feszülni a képzelt szakadék két oldalára, erős hídként, amit Kelet és Nyugat erényeinek ötvözete acéloz.

Ehhez csupán annyi kell, hogy nemzetünk felismerje keleti és nyugati múltjának, sőt, önnön ezeréves "kompságának" értékeit is: a Kelet kultúrájának színes örökéségét és a Nyugat felvilágosultságát, a keleti lélek nyitottságát és a nyugati ember józanságát és a tényt, hogy így, vagy úgy, de e két égtáj szemlélete képes volt együtt létezni ebben az országban.

Ady Endre nem az asszimilálódást kéri számon a száz évvel ezelőtti nemzeten. Nem vágyik arra, ami a térképen amúgy is lehetetlen: hogy húzódjunk közelebb egyik, vagy másik parthoz. Ady azt szeretné, ha a különböző áramlatok áltat eltérítet komp végre kiteljesedve, szilárd alapokra állva, hídként állhatná meg a helyét.

Történelmünk során pedig most lenne erre az egyik legkomolyabb esélyünk. A Nyugat, ha ímmel-ámmal is, de elfogad bennünket, s a Kelet sem zárta még be végleg a kapuit. A hiba tehát nem a világhelyezetben keresendő. Ahhoz, hogy hidat építhessünk, egyedül csak saját erőfeszítésünk hiányzik, közösség és egyén egymásért való erőfeszítése és a hit, hogy a "Nemzet" kérdése nem csupán elvont, történelmi, politikai fogalom. Hogy nemzethez tartozni elemi érdek, s hogy a nemzetért tenni egyet jelent azzal, hogy magunkért teszünk. Ahhoz tehát, hogy a híddá-válás útján elindulhassunk, legelőször saját nemzettudatunkban kell megerősödnünk. És talán ha ez sikerül, az már önmagában is kiemeli a magyarságot Európa államai közül. Hiszen csak az győzheti le az ellenségeit, aki önmagát is képes leküzdeni.

Tóth Enikő

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.